Nem most készült, nem ment 1 milliárd dollár fölé a jegyeladásokból befolyt összeg, de egy kiemelkedő alkotás, ami rendkívül közel áll a szívemhez.
Talán a legjobb dokumentumfilm, ha sporttémájú filmekről/dokumentumfilmekről beszélünk.
Asif Kapadia rendezésében készült, egy utánozhatatlan, zseniális, de mégis esendő, és emberi versenyzőről, sportolóról.
Archív felvételek, és interjúk alapján.

A versenyfelvételek elképesztőek. Látni, hogy milyenek voltak az akkori technikai feltételek, és mennyivel emberibb volt akkor az F1.

Bemutatja, hogy mekkora versenyző is volt Senna, aki képes volt embernek megmaradni a világ talán legelkurvultabb sportágában, akit nem érdekelt, hogy ki mekkora hatalommal rendelkezett, szembeszállt vele.
Olyanok versenyeztek vele együtt, mint Alan Prost, Nigel Mansell, Keke Rosberg, Niki Lauda, vagy éppen Michael Schumacher.

Ugyanolyan esendő volt, mint bármelyikünk. Hatással voltak rá a külső tényezők, és nem úgy reagált mint a mai versenyzők, akiknek az arcán általában nem lehet látni igazi érzelmeket, őszinte örömöt.
Nem tisztelt idősebbet, jobbat, gazdagabbat. Akivel "szembekerült", le akarta győzni, minden áron.
Senna képes volt élő adás közben flörtölni a műsorvezető hölggyel. Nem érdekelték a következmények, versenyezni akart, és nyerni, a legjobbnak lenni. Nem voltak előre megírt szövegei, és nem nyalta körbe a szponzorokat akik mögötte álltak.

A film bemutatja, hogy Alain Prost valójában egy notórius hazudozó, aki nem érte volna el azt amit végül elért, ha az FIA akkori vezetője nem lett volna.
Félelmetes látni az arcának változásait a felvételeken, és azt, hogy még most is megpróbálja szépíteni a hibáit, és tetteit.
Alain Prost-tal olykor élet-halál harcokat vívtak. Senna háromszor lett a világ legjobb versenyzője, úgy, hogy mögötte nem állt akkora segítség, mint mondjuk Prost mögött.
Az Fia Francia vezetője elvett tőle egy világbajnoki címet, mondvacsinált szabályok alapján, amit akkor, honfitársa, Alain Prost kapott meg. Senna nálam négyszeres világbajnok.
Bele sem merek gondolni, hogy jelenleg mi mehet a Forma-1-en belül, mikor a bevételek, és kiadások is sokszorosára nőttek azóta...
Ezeken az embereken lehet látni, hogy nem csak a pénzért versenyeztek, hanem azért, hogy elismerjék őket, és mert ők akartak lenni a leggyorsabb emberek a földön.   
Senna képes volt 200 km/h-s sebességgel esőfüggönybe autózni akkor, amikor mások már nem.
Ha valaki fékezett a kanyar előtt 40 méterrel, ő továbbment, és csak mikor elért a 20 méterhez kezdett el fékezni, mert nyerni akart, mert győztes típus volt.

Megható, és felemelő látni azt, hogy azok a riporterek, akik végigkövették felemelkedését, és életét, micsoda átéléssel beszélnek róla, 18 év távlatából is, és még most is képesek elérzékenyülni ha azt a végzetes Imola-i versenyt hozzák szóba, és az ott történteket.
Innen is látszik, hogy mennyire elkurvult a világ, a sport, minden. Ha ma meghal egy sportoló, 100 fényképezőgépes keselyű veszi rögtön körül, hogy 5 dollárért eladhassa az exkluzív felvételeket az egyik újságnak...

Nem lehet szavakba önteni, hogy a temetése hogyan zajlott, aki nem volt ott, vagy nem látta a felvételeket, nem hinné el, hogy autópályákat zártak le a rajongók Brazíliában, hogy elkísérhessék végső útjára a Bajnokot.

Versenyzőtársai ugyanolyan megtörten álltak a koporsójánál, mint ahogy a szülei, barátai, vagy az idegen rajongói.
A halálának körülményei félelmetesek, ha 15 cm-el lejjebb, vagy feljebb megy a kormányrúd, ami végül átszúrta a sisakját, egy karcolás nélkül szállt volna ki az autóból. Semmilyen más sérülése nem volt, egy 200km/h-s becsapódás után. Sorsszerű, és félelmetes.

A világ kevesebb lett egy Legendával, egy olyan sportolóval, amilyen talán többé nem lesz.