Az elmúlt vasárnap sokkal keményebb volt, mint várható lett volna, ugyanis a múlt héten abbahagyott John Carter klón befejezése után még maradt idő egy Transmorphers - Fall of Men című borzalomra is. De erről egy kicsi később, előbb vegyük előre Antonio Sabato Jr. ámokfutását az Asylum stúdió díszletei között.

A Princess of Mars avagy isteni magyar fordítás keretében a Marskommandó című film, a mérsékelt sikerű John Carter scifi újraértelmezése. Szerencsére most nem kell kötelező köröket futni a történet ismertetésével, ugyanis mindkét film fő cselekményszála megegyezik. Az egykori katonát John Cartert teljesen indokolatlanul elküldik a Marsra, ahol véletlenül megismerkedik az ottani bennszülöttekkel, majd miután barátságot köt velük, a belekeveredik  egy ősi konfliktusba és ez a derék katona, eme dicső harcban ismét felfedezi magában az emberi értékeket. Tartalmas. Egyébként idáig gondolkodtam rajta, hogy megnézem az eredetit is, de ezek után már nem hiszem, hogy rá tudom venni magam.

Asylumfilmhez képest egész nagy hangsúlyt fordítanak a történetre, de nincs is benne köszönet. Nem szabad. Jó lesz nekünk az egymás után értelmetlen mondatokat motyogós, összefüggéstelenül szétvagdosott szutyokmozi is. Mert mi történik akkor amikor az asylumos srácok történetet írnak? Antonio Sabato junior félmeztelenül ugrál a marson kikötözve, miközben óriáspókokkal és szúnyogokkal harcol, mindeközben pedig a világ legostobább marskirálynőjével esik szerelembe. A színészek olyan egyszerűek mint egy budapesti kátyú, de legalább megértik egymást. Mármint a marslakók és az emberek. Ez a film egyik legkínosabb pontja, ugyanis ha csak egyszerűen el kell fogadnom, hogy mindenki egy közös nyelvet beszél, akkor azt mondom, hogy jól van, baszni rá, láttunk már nagyobb ökörséget is ezektől. De nem, ők ezt megmagyarázzák. A film első fél órájában a marsi bennszülöttek úgy halandzsáznak mint egy dilettáns grúz nyelvtantanár, akit farkasok neveltek fel, majd szegény John Carterrel megetetnek egy kukacot, amitől megtanul marsul, vagy mi a fasz. Remek. Egyébként a csávóval tök feleslegesen megitatnak vagy fél liter izzadtságot és vizeletet, amit ezek a csodás marsi lakosok saját testükből nyernek, hátbazdmeg. A legjobb, hogy nem elég, hogy ezek a faszkalapok még arra sem vették a fáradtságot, hogy a roppant igénytelen jelmezeket megigazítsák, amikor az egyik főszereplő nyakán elcsúszik az illesztés. Nem baj, mert ezt kárpótolja, hogy ezeknek a "földönkívüli" bennszülötteknek olyan fogsora van, hogy a komplett amerikai fogorvosi kamera a premier óta várja az első nyilvános űrsikló kilövési dátumát. Juhé! 

Természetesen a film, ahogy azt már megszoktuk, hemzseg a logikai bukfencektől és a nevetséges CGI jelenetektől. Az egész stábot megint kirángatták a sivatagba, mert az olyan posztapokaliptikusan marsi környezet. A királyi légiszivattyú (ne kérdezzétek, nézzétek)  egy elhagyatott gyárépület, a röppenő (meg se szólaljatok) pedig egy repülő kenu, a fegyverek meg úgy néznek ki, mintha egy billiárd dákóra ráragasztották volna egy légpuska távcsövét. Az öreg Antonio hol meg van kötözve, hol nincs, hol van rajta ruha, hol nincs, hol olyan erős, hogy kettéfingja a grand canyont is a következő jelenetben, meg állni sem tud. 

Hát, tulajdonképpen ezért a filmért is felesleges volt elindítani a kamerát. Minden Asylusmos film stáblistáján kb ugyanazok a tagok szerepelnek, de egy bizonyos Tiny Juggernaut  (apró hinduisten?) felelős az összes vizuális effektért. Őt meg kéne keresni egyszer...